Műemlékek, látnivalók:
- Etes község faluháza és hagyományos palóc pajta a Rákóczi úton a templom szomszédságában található. Megtekintése előzetes egyeztetést követően lehetséges.
- A Szent József templom a község nyugati végében egy dombon áll. A templom 1733-ban épült barokk stílusban. A főbejárat fölötti Szent István-domborművet a "Szent István könyörögj érettünk" felirattal a millennium alkalmából 1896-ban készítették. 1826-ban és 1925-ben átépítették, az utóbbi alkalommal a tornyot magasították s a hajóhoz, két szárnyat fűztek. A felújítás során az épület elvesztette barokk jellegét. A templom udvarán állították fel az első világháború hősi halottainak emléke előtt tisztelgő keresztet. Itteni mesterek készítették a bejárat míves fakapuját, a kovácsoltvas ajtót, illetve a gyertyatartókat. Visszakerültek a templom falára a XX. század eleji oltárképek is. A két kép Feszty Masa ( Feszty Árpád leánya) munkája melynek érdekessége hogy a jobb oldali oltár felett található képen a gyermek Jézus és Édesanyja az etesi határban sétál. A három harang közül az egyik 1833-ból származik, a többi újabb keletű.